|
A Feng Shui, a térrendezés ősi kínai művészete sok-sok ezer évre vezethető vissza. A feng shui kifejezés jelentése szél és víz. A szél és víz képviseli a folytonos mozgást, az áramlást, a csit, az életenergiát. Ez az állandó mozgás mutatja a két örökérvényű igazságot: minden változik és minden mindennel összefügg.
Nekünk, a növényeinknek, tárgyainknak és a házunknak is szüksége van az éltető energiára. Ez az energia nem látható, nem tapintható, de érezhető: ahol jól érezzük magunkat, ott az energiaszint is megfelelő, kiegyensúlyozott. Ilyen harmonikus állapotban működik jól testünk-lelkünk is.
A Feng Shui tökéletes eszköz lehet életünk, világlátásunk rendszerezésére, ha hajlandóak vagyunk dolgozni magunkon és környezetünkön. Ez fizikai és szellemi változásokat egyaránt jelent:
Csak tiszta, rendezett életterületen és “tiszta” fejjel születhetnek jó, tiszta és termékeny gondolatok.
- Ahhoz, hogy rendet tegyünk a lelkünkben, először szembesülnünk kell igazi valónkkal, jó és rossz tulajdonságainkkal, motivációnkkal (vagy éppen azok hiányával) és meg kell szülessen bennünk az elhatározás, hogy tenni akarunk az életünkért – jobb, értékesebb életre vágyunk!
- Ugyanígy kell eljárnunk életkörnyezetünkkel is: ott is csak takarítás, a régi, felesleges dolgoktól való megszabadulás után fog felfrissülni a tér és újra keringeni az éltető pozitív energia.
Korunk anyagias világában az önismeret és a harmónia megteremtése igaz értékek, amelyek bőven meghálálják a szellemi és fizikai ráfordítást.
A Feng Shui több mint térrendezés, filozófia is. Tanai segíthetnek a nyugati civilizáció emberének is az önismeretben és életkörnyezete harmonizálásában. Olyan kiegyensúlyozott élettér kialakítása a cél, ahol az ott lakó (illetve munkahely esetén dolgozó) jól érzi magát, feltöltődik, gondolatai szárnyalnak és egyszersmind tökéletes harmóniában van önmagával és környezetével egyaránt.
Feng Shui tanácsadás (dokumentációval, rajzokkal):
→ házra, lakásra, kertre
→ üzletre, irodára
→ lakásválasztás során
→ építkezőknek telekválasztás, háztervezés során
→ életünk, életterünk, lehetőségeink alakítására
Dalmi-Dienes Kinga
Térrendező – Feng Shui tanácsadó
06-20-319-4630
|